A településfejlesztés nem pályázati adminisztrációról szól – hanem kapcsolati hálókról

Az elmúlt húsz évben egyre inkább azt látom, hogy a vidéki térségek problémájának jelentős része nem pénzhiányból fakad.

Sokkal inkább abból, hogy eltűnnek azok a közösségi hálók, amelyek korábban összekötötték az embereket, a vállalkozókat, a civil kezdeményezéseket és a településeket egymással.

Pedig a valódi térségfejlesztés soha nem pusztán beruházásokról szólt.

Hanem alapvetően arról, hogy létrejön-e egy olyan élő kapcsolati rendszer, amelyre rácsatlakozva az emberek képesek egymásra találni, együtt gondolkodni, közösen fejlődni, és egymás erőforrásait erősíteni.

Ezt sokszor nehéz megmagyarázni, mert ezek a folyamatok kívülről láthatatlanok.

Pedig pontosan ezek teremtik meg a hosszú távú gazdasági fejlődés alapját.

Vegyünk egy nagyon egyszerű példát.

Van egy helyi méhész, vagy kistermelő, aki kiváló terméket állít elő. Lehet, hogy fantasztikus akácméze van, különleges lekvárt készít, vagy olyan helyi terméket hoz létre, amely önmagában is piacképes lenne.

Mégsem jut el messzebbre a saját településénél.

És ilyenkor sokan automatikusan azt mondják:
"nem elég ügyes", "nem elég vállalkozó szemléletű", "jobban kellene marketingeznie magát"!

Csakhogy a valóság ennél sokkal összetettebb.

Egyetlen kisvállalkozónak ugyanis szinte lehetetlen egyedül országos kapcsolatokat építeni, vásárokra eljutni, szakmai hálózatokba bekerülni, megfelelő kommunikációt működtetni, vagy akár csak információhoz jutni arról, hogy hol lenne számára további üzleti lehetőség.

És itt kezdődik a közösségi térségfejlesztés valódi szerepe.

Mert egy jól működő térségi szervezet nem a vállalkozók, a társadalmi szereplők "helyett dolgozik", hanem azt a kapcsolati hálót hozza létre, amelyre ő már fel tud csatlakozni.

Ez óriási különbség.

Ha például egy térségi szervezet összefogja a helyi termelőket, kapcsolatban áll megyei vagy országos szervezetekkel, közös megjelenéseket szervez, közös marketingfelületet működtet, rendezvény -, vagy értéktár adatbázist koordinál, aktívan építi a térségi kapcsolatokat, akkor már nem kell egyetlen termelőnek, szolgáltatónak egyedül viselnie ennek minden pénzügyi és szervezési terhét.

És itt jelenik meg a valódi hozzáadott érték, a szinergia hatás, mely közvetett módon plusz bevételt eredményez.

Mert lehet, hogy egy budapesti kiállításra egyetlen kistermelő önállóan soha nem jutna el. Nem azért, mert nem dolgozik eleget, hanem mert egyszerűen nincs akkora erőforrása.

Abban az esetben, ha egy térségi hálózat tíz termelőt együtt visz el, akkor megoszlanak a költségek, nő a láthatóság, új kapcsolatok épülnek, és a térség egésze válik erősebbé. Sőt, a résztvevők együttműködési készsége, identitástudata is növekszik.

Ez a szinergia és ennek eredményeként

És ezt egyetlen egyéni vállalkozó sem tudja önmagában létrehozni.

Ehhez közösségi szervezőerő kell. Település, kistérségi, vármegyei és országos szinten. Az a tapasztalatom, hogy a kistérségi és település szintű koordináció, információ áramlás sok esetben hiányzik, így épp azok számára válik elérhető a kapcsolódás, akikért létrehozták a rendszert.

A másik jelentős probléma az, hogy ma sokszor összekeverjük a szerepeket.

A közszférától természetesen nem azt várjuk, hogy mindenki helyett dolgozzon, viszont az feladata, hogy olyan rendszereket építsen, amelyekben a helyi szereplők képesek fejlődni, és amelyek által csatlakozni a kistérségi, és magasabb szintű piaci lehetőségekhez.

Ehhez azonban speciális szemlélet szükséges, ugyanis nem minden jó szakember alkalmas közösségi fejlesztő (a köztulajdont fejlesztő) szerepre.

Ahogy nem mindenki jó vállalkozó, ugyanúgy nem mindenki képes közösségi hálókat építeni.

A szervezetfejlesztés és a pszichológia régóta tudományosan megalapozott válaszokat adott arra, hogy az emberek különböző működési típusokkal rendelkeznek.

Van, aki kiváló rendszerszervező, van, aki innovátor, más kapcsolatépítő. És vannak emberek, akik saját vállalkozásuk fejlesztésében rendkívül sikeresek, de közösségi szerepben már nem tudnak hosszú távon a köz érdekében működni.

És ez nem feltétlenül rosszindulat, vagy helytelen értékrend kérdése.

Sokszor egyszerűen működési különbség.

A gond akkor kezdődik, amikor valaki olyan pozícióba kerül, amely teljesen más típusú működést igényelne, mint ami számára természetes.

Különösen igaz ez a közszférára.

Mert a közösség valójában azért fizeti meg ezeknek a rendszereknek a működését, hogy azok hosszú távon:

• kapcsolatokat építsenek,
• együttműködéseket hozzanak létre,
• erősítsék a helyi identitást,
• és olyan fejlődési hálót alakítsanak ki, amelyre később a vállalkozások, civil szervezetek és települések is biztonsággal rá tudnak kapcsolódni.

A valódi térségfejlesztés tehát nem látványos munka.

Sokszor beszélgetésekből, fórumokból, konfliktuskezelésből, közös gondolkodásból és apró kapcsolódásokból épül fel.

Viszont amikor jól működik, akkor egyszer csak megjelenik a hatása több együttműködésben, erősebb helyi gazdaságban, megtartóbb közösségekben, és végső soron egy élhetőbb térségben, településekben.

Ezért fontos újra beszélni arról, hogy mit jelent valójában a közszféra fejlesztése!

A jövő sikeres térségeit nem pusztán a támogatási összegek fogják megkülönböztetni egymástól, hanem az, hogy képesek lesznek-e olyan működő kapcsolati és együttműködési hálókat építeni, amelyekre a helyi vállalkozók, civil közösségek és települési szereplők fel tudnak csatlakozni — és ezeken keresztül olyan lehetőségekhez, piacokhoz, szakmai kapcsolatokhoz és fejlődési utakhoz jutnak el, amelyeket önállóan, saját erőforrásaikból sokszor nem lennének képesek elérni!